Bemutatjuk a Meseszó Egyesületet, akik szervesen kapcsolódnak a Hetedhét Hatvan Népmesefesztiválhoz. Köszönjük az interjút Kovács Mariannának, a Meseszó Egyesület elnökének. 

Miként jött a gondolat, hogy megalakuljon egy mesemondó egyesület?

2007-ben a Hagyományok Háza első Hagyományos mesemondás tanfolyama után szinte azonnal felmerült néhányunkban a kérdés, hogy milyen formában tudnánk továbbra is együtt maradni mi, mesemondók, és hogyan tudnánk a mesemondással kapcsolatos céljainkat könnyebben elérni. Szóval, elgondolkodtunk, hogy össze kellene fogni, és ezt 2014-ben sikerült hivatalos formában is megtenni: megalakult a Meseszó Egyesület. 

Kik az egyesület tagjai?

Manapság annyi a mesemondó, mint égen a csillag. Köszönhető ez a Hagyományok Házának is, hiszen a tanfolyamok azóta is zajlanak, és köszönhető a divatnak is, hiszen manapság a mesével foglalkozni menő dolog.

Az egyesület tagjai gyakorló mesemondók, legtöbben elvégeztük a Hagyományok Háza által szervezett mesetanfolyamot, ez közös alapokra helyez bennünket. Mesélünk, mindenki járja a maga útját, de egymást segítve, akár együtt mesélve sokszor össze is kapaszkodunk. Ilyen esemény a Népmesefesztivál is.

Hány tagja van jelenleg az egyesületnek? Van-e feltétele a tagságnak? 

Most éppen 23-an vagyunk, de folyamatosan bővül a létszám. Nem, egyáltalán nem feltétel a tanfolyam elvégzése, két tag ajánlása szükséges ahhoz, hogy valaki tagja legyen az egyesületnek. Attól, hogy valaki elvégzi a tanfolyamot, még nem lesz jó mesemondó, sőt lehet, hogy egyáltalán nem lesz az. Rengeteg gyakorlás, tapasztalat kell hozzá, azért jó az egyesület tagjának lenni, mert ezeket a tapasztalatokat meg tudjuk osztani. Egymásnak is szoktunk mesélni, és utána megbeszéljük, mi az, ami egy-egy mesemondónak „jól áll”, és mi az, ami kevésbé. Összetartó csapat vagyunk.

A hétköznapi életben a mesemondáson kívül mivel foglalkoznak a Meseszó Egyesület mesemondói?

Az élet minden területén dolgozunk. Csak néhány érdekesebb a foglalkozásaink közül: vadőr, manager, meteorológus, grafikus. Többen más egyesületben is tevékenykedünk, vagy akár saját vállalkozást vezetünk.

Hogyan kapcsolódtok a fesztiválhoz?

A magunkénak érezzük, ezer szállal kapcsolódunk hozzá. Már az első fesztivál szerves részeként is ott voltunk Turán. Segítünk az előkészületekben, hiszen mindig jó, ha vannak körülöttünk, akik ötleteket adnak, elmondják a véleményüket. A program résztvevői vagyunk, egész nap, szinte folyamatosan mesélünk. Ahogy Pintér Zsolt, a fesztivál megálmodója, az egyesület alelnöke elmondta a legelején: az az elképzelése, hogy bármerre néz, mesehallgató csoportokat lásson. Két mesemondónk, Fleckenstein Anna és Kiss Ágnes boszorkánynak is felcsapott, mert a mesemondók játszani is szeretnek. Szerveztünk mesemondó-találkozót is, és az idén segítjük a szakmai napot is.

Hosszú évek óta jelen vagytok mesélésetekkel a Magyar Olvasástársaság által szervezett népmese-konferenciákon. A konferencia és a fesztivál kapcsolódik egymáshoz?

Természetesen. A konferenciákon előadásokkal, tanácskozásokkal az elméleté a főszerep, mellette mindig mesélünk is, tavaly például nem csak a konferencia helyszínén, hanem az egész városban meséltünk. A népmesefesztiválon a dolog gyakorlati oldalán, a mesemondáson és mesehallgatáson van a fő hangsúly, de hallhattunk előadásokat is, az idei évben pedagógus-továbbképzéssel bővül a fesztivál programja.

Van egy olyan mesei formula, amit leginkább a Meseszó Egyesület tagjaitól hallhatunk: „három nap, három éjjel, három szempillantás és még tíz perc…” Hadd kérdezzem meg, mi ennek a története.

Utaztunk Sepsiszentgyörgy felé a népmese-konferenciára, legyünk őszinték, nincs közel. Valahányszor megálltunk pihenni, megkérdeztem, mennyi idő múlva érünk oda. A válaszoktól elborzadva megkértem Gombos Péter kollégánkat, a továbbiakban mondja azt, hogy még tíz perc a hátralévő idő, ezzel csökkentse a távolságot. Így is volt. A konferencián, miközben meséltem, odaérve a „három nap, három éjjel, három szempillantás” formulához, egyszer csak valaki elkiáltotta magát, hogy és még tíz percet! Ez aztán az egész konferencia alatt megmaradt. Telt-múlt az idő. Nyáron a százhalombattai mesetáborba mindig hívok vendég mesemondókat. Egy alkalommal, amikor egyik mesetársam mesélt, én nem voltam a teremben. Órákkal később, amikor újra meséltem, egyszer csak ugyanennél a formulánál az egyik gyerek hozzátette a még tíz percet. Elcsodálkoztam, de mint kiderült, Ser Gergő barátom toldotta meg ezzel a meséjét. Így maradt, a gyerekek elterjesztették, beletették a mesébe, és mi visszük tovább, a mesével együtt, Hatvanba, a népmesefesztiválra is.